Category Archives: anyaság

Vallásórások

Két alkalommal mi vittük Drusziékat is vallásórára, s ez külön kalandnak számított. Eszternek természetesen, de nekem is, mert egyik alkalommal három gyermeket felügyeltem, másodszor pedig négyet:) Azonkívül, hogy az utcán jó lett volna polipkarokat növesztenem, hogy mindenkit kézen tudjak fogni, semmi gondom nem volt ezzel a helyzettel. Derekasan álltam a sarat akkor is, amikor egyik leányzó feltétlenül chipszet akart vetetni velem a főtér közepén:D

Szóval szép a nagycsalád. Pár órára mindenképpen:P

vallasorasok vallasorasok2

2 gyerek nem 2X1 gyerek

Kis ideje érlelem magamban ezt a bejegyzést. A testvérkonfliktusokról, testvérszeretetről. Édesanyám állítólag pont így veszekedett és verekedett a nővérével, mint a mi gyerekeink, naponta. Ma sem ápolnak különösebben bensőséges kapcsolatot egymással. Édesapámat is verte a bátyja gyerekkorukban a családi legenda szerint, ma viszont barátok. Az édesanyjuk, sajnos, már nem él, hogy megkérdezzem tőle: ez véletlenszerűen alakult így vagy tudott valamit, amit én nem.

Szeretném, ha a gyerekeink felnőtt korukban szeretnék és segítenék egymást, egymás támaszai lennének. Szeretném tudni, hogyan kell ezt elérni. Azt mondják és írják az okosok, hogy amikor a gyerekek veszekednek, nem kell beavatkozni, hacsak nem folyik vér. Akkor sem, ha óránként?!

Nálunk nagyon gyakran megy a szurka-piszka. Bent a lakásban. Kizárólag. Játszótéren vagy másnál minden ok, mert nem egymással foglalkoznak. Itthon általában két forgatókönyv zajlik: 1. Eszter unatkozik, hívja Domit játszani, aki egyedül szöszmötöl(ne) magában, nem akar menni, akkor Eszter leordítja a fejét, hogy rossz vagy stb. s innen aztán kezdődik a veszekedés. 2. Domira jön rá a tízperc, odamegy Eszterhez, s mondjuk, belecsíp, vagy rákiált, hogy rossz vagy, Eszter rossz.

Persz, hogyne, ők is játszanak egymással békében is, napi szinten, többször. De miért van ez a sok konfliktus a semmiből? Belefáradtam. Nem hinném, hogy ez normális, pusztán azért, mert testvérek, akiknek ráadásul a természete is különböző nagyon.

A legjobb dolog, amit ilyenkor tenni tudok, ami bevált, hogy különválasztom őket. Egyiket becsalogatom valami játékkal egyik szobába, a másiknak beteszek egy mesecédét. Ilyenkor általában lecsillapodnak s tíz perc műlva megint képesek egymással játszani.

Tény és való, hogy a testvérek nem választották egymást, mégis egész nap össze vannak zárva, főleg vakációban. Nem csoda, ha néha egymás agyára mennek. De miért piszkálják egymást állandóan? Hát ha éppen nem akarják egymást látni, húzódjanak a lakás két különböző pontjára és kész.

Néha azt érzem mostanában, hogy nem vagyok elég okos ehhez. Elég bölcs, elég időmilliomos, egyszerűen nem vagyok elég.

Pedig ez már nem testvérféltékenység. Ezek mind olyan helyzetek, amelyeknek látszólag semmi konkrét indító oka nincs.

Vida Ágnes: Anyapszichológia

anyapszichologia

A könyv sokat igér – alcíme: “Az anyai lélek szivárványa fogantatástól nagymamakorig”. A téma dicséretes – akkor is, ha a könyvben messze nincs annyi, mint ebben a mondatban.

Kíváncsi voltam a könyvre, a téma miatt is, és azért is, mert a szerző tanácsadói blogját olvasgattam, amikor a gyerekek kisebbek voltak.

Vannak nagyon pozitív részei a könyvnek, legalábbis voltak számomra, miközben olvastam. Kimond, leír olyan dolgokat, amelyeket eddig még így sehol nem olvastam . Például a gyenerációk közötti neveléskülönbségekről, hogy miért nézi furcsán a nagypapa, ahogy én nevelem a gyerekem. Hogy mikor önző egy anya és mi is az a válaszkészség. Hogy miért kell (ajánlott) ma szülőként tudatosabbnak lenni a gyerekkel kapcsolatos döntéseinkben, mint régen: mert nagyon sok az információ, a választási lehetőség, de ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy amit választani lehet, azt jó is választani. A kedvenc szavam a könyvből az “információdiéta” (a 239. oldalon):D

Elgondolkodtató tipológiát állít fel az anyákról és az anya-lánya-kapcsolatról. Érdekes, hogy anya-fiú tipológia viszont nincs. Ahogy nincsenek lábjegyzetek sem, van viszont wikipédiára-utalás és elég sok redundancia- hát ezek mind nem teszik az írást túl szakszerűvé…

Összességében azt gondolom, hogy a szerző nem tudott igazán egyensúlytartóan lavírozni aközött, hogy akkor most egy tudományos munkát ír vagy ponyvát a nagyközönségnek. Olyan finomvegyes sikeredett. Ettől eltekintve nem bánom, hogy elolvastam, még így, ki tudja, hány gyermekneveléssel kapcsolatos könyv után is mondott újat, ha csak kidolgozatlan gondolatok formájában is. Mindenképpen hasznos olvasmány lett volna az első gyerek születése előtt.

Ja, és a nagymamakorról egyáltalán nincs szó a könyvben. Csodálkoztam is volna, hogy a szerző, aki még maga sem nagymama, hogyan tudhatja, hogy mi van egy anyából nagymamává is vált nő lelkében.

(Vida Ágnes: Anyapszichológia, KIsmamablog Kiadó, 2014.)

Borítókép innen: http://www.anyapszichologia.hu/

Évzáró

“Mámá, nekem az egyik szemem sír, a másik nevet. Mert itthagyom az ovit, de örülök, hogy iskolás leszek!” Okos és bölcs nagylány. Én sírtam, persze. “A Hanna anyukája jobban sírt, mint te, mámá.” Igen, mert neki nem marad több gyereke az óvodában…

Örök szeretet és hála az Óvó Néninek és a Dadus Néninek, akik úgy tudtak vigyázni a gyerekeinkre, ahogy azt tették. Hogy mindig biztonságban tudhattuk őket és szeretetben és türelemben. Isten áldja Dadus Néni életét, aki külföldre kényszerült dolgozni ebből az országból…

És Isten áldjon Téged, Eszter, aki a legcsodásabb, legkedvesebb és legokosabb leánygyermek vagy! Ahogy Óvó néni mondta: Adja Isten, hogy a tanító néni is meglássa benned mindazt, ami látunk…

evzaro2014 evzaro2014b evzaro2014c

Kis-nagyfiunk haladt már pár centit az önállósodás útján: már kiült a szereplők közé a kisszékre, sőt, dobolt is:) A körjátékot azért még inkább kívülről szemlélte…

evzaro2014d evzaro2014e

A felszabadult nagyok

evzaro2014f

Mátyás király második udvarhölgye

evzaro2014g evzaro2014h evzaro2014i

Domi tette fel a virágkoszorút nővére fejére

evzaro2014j

Eszter munkája: nemezelt szivárvány… mint a búcsúzó gyerekek…

evzaro2014k evzaro2014l

Waldorf-emléklap

K. László Szilvia: Tarisznyába való vers

Lehet szegény, aki gazdag, s lehet gazdag a szegény,

csak az fontos, milyen kincs ül bent, a szíved rejtekén.

Ha megtanulsz mosolyogni, észreveszed, ami szép,

Rádöbbensz majd, amit te adsz,

mások azt nyújtják feléd.

Gyűjts magadnak igazgyöngyöt,

rakj el minden szép mesét,

ne hagyd, hogy a kedved rontsa

buta, bántó, rossz beszéd!

Ülj le néhány gondolattal,

hallgasd, hogyan hegedül,

mert, ha veled van a fejed,

soha nem vagy egyedül!

evzaro2014m evzaro2014n evzaro2014o evzaro2014p evzaro2014q evzaro2014r

Druszival, aki nem is szereti, ha Druszinak szólítjuk:)

Nagyeszter… Egyszer egyik gyakorlatozó kicsi óvó néni valóban azt hitte, így hívják Eszterünket:D

evzaro2014s

ESZTER

Reggel rögtön kiugrott az ágyból, nem kellett sokat költögetni. Kint a konyhában már várta a hat (te jó Isten, már 6!) felfújt lufi, az ajándékcsomag és Domi indította is a Katáng szülinapi dalát. Örült a Findusznak és a biciklicsengőnek, az új rucit is rögtön felvette.

szuli2

Én szállítottam őket oviba, mert csak kilenctől volt órám. Dominak aznap komatálat is kellett vinni, azt is gondosan betettük  a csomagtartóba. Minden olajozottan ment, 8.40-kor már szálltam ki az iskola udvarán és nyitottam a csomagtartót, hogy vegyem ki a könyveimet és… szembenéztem az uborkákkal meg a paprikákkal. Egy perc alatt végigfuttattam mentálisan a lehetséges megoldásokat s nem maradt más hátra, mint előre, azaz vissza… az oviba. Ilyen gyorsan, azt hiszem, még soha nem jártam meg ezt a távot. Lejárt a munkarész, uccu haza a két tortáért, amelyet aznap éjjel készítettem. Nagymama kisegített két tortahordó-kartonnal és a két kezével, hogy az autóban ne dőljenek el a tortcik. Amikor megérkezünk az ovihoz, rájövök, hogy otthon felejtettem a fényképezőgépet, pedig ki volt készítve az előszobába. Sebaj, jó, hogy nem a gyümölcslevek vagy a gyertyák maradtak otthon, meg amúgyis van az ember lányának telefonja. (Decemberben a Domi szülinapján azt is otthon hagytam, úgyhogy most máris jobb voltam egy körrel:P)

Eszter ragyogott, igazán jól érezte magát. Alois is megérkezett. Domival előre megbeszéltük, hogy majd ne üljön az ölömbe, csak a “ceremónia” után – ez lévén Eszter, felettébb jogos, kívánsága. Fiunk tartotta is magát az egyezséghez… úgy egy negyedóra erejéig. Utána már mind csak azon fáradozott, hogy az ölömbe üljön valahogy. Amikor látta, hogy nem fog menni, nekiállt duzzogni, még a folyósóra is kivonult, Óvó néni rendületlenül mesélte tovább a szülinapi mesét, mi rendületlenül figyeltük. Aztán visszajött Domi és végül Eszter volt az okosabb: átült az Alois ölébe, Domi jöhetett hozzám.

oviszuli oviszuli2 oviszuli3 oviszuli4

A két tortából az epres nagyon bejött a gyerekeknek, a citromos az óvó néninek meg nekem:)

A hatvirágos korona felkerül méltó helyére a gyerekszobában, a polcra a többi mellé.

És Matild dadus nénivel is találkoztunk, hétfőtől újra a gyerekekkel lesz!

Este a családban is buliztunk, ezúttal fagyitortával, az ünnepelt nagy örömére.

szuli

 

Utolsó ovis szülinapod volt, Nagy Kincsünk… Isten éltessen sokáig!

Hosszú hétvége

hosszuhetvege

 

A gyerekek Nagymamáékkal már péntek este felmentek a Bucsinra, mi Aloisszal szombat reggel kerekedtünk fel. Branban kötöttünk ki, ahonnan felmásztunk a Clincea nevezetű sziklás csúcsra, amely az Omu felé vezető egyik turistaútnak kb. a felénél helyezkedik el. Jól kifáradtunk, de gyorsan haladtunk és büszkék voltunk magunkra:)

Vacsora után (egy tipikus román éterremben, ahol még a népzenéjük is jólesett) megnéztük a Bran kastályt, mert tiszta véletlenül és szerencsénkre éjfélig nyitva volt a Múzeumok Éjszakája rendezvény keretén belül. Az éjszakát Predealon töltöttük egy panzióban, másnap, vasárnap délelőtt sétáltunk egyet Brassóban és irány haza. Röviddel utánunk a gyermekeink is hazaszállítódtak. Éppen Vásárhelyi Napok lévén, késő este a töltésre is felmentünk tüzijátékot nézni.

Azóta is lessük, hogy mikor pihenhetnénk ki ezt a hétvégét:P

Anyák az oviban

anyanapovi anyanapovi2

Megint közös tevékenységek voltak, pl. egymást etettük murokhasábok segítségével, virágot tűztek a hajunkba a gyerekek, együtt énekeltünk és körjátékoztunk, fényképes üdvözletet és papírpitypangot kaptunk ajándékba.

Eszter nehezen viselte, hogy Dominiknak is én vagyok az édesanyja, lévén ez az első anyaünneplés az oviban, amikor már Domi is részt vesz, merthogy óvodás…

Egyre jobban szeretem őket és egyre inkább megállítanám az időt.

anyanapovi3

Anyák napja

Templomban, két nagymamával és Dédivel.

Esővel, de én azt szeretem. Mindig békét hoz.

Talán életemben másodszor nekem is jelent valamit ez a nap anyaként.

Itt már Eszter elmondta a versét, figyelik a másik csoportot. Domi illendően végigbírta az istentiszteletet – azt csak én hallottam, hogy többször kijelenti: mámá, többet soha ne jöjjünk templomba:S

 anyaknapja

A nagymamákat is!

(ismeretlen szerző, legalábbis nekünk nem árulták el)

Gyermekszívemet hála járja át

és köszöntök ma minden nagymamát.

Akik szeretve szolgálnak nekünk,

megértő szívvel örülnek velünk.

Minden örömünk megtízszerezik,

s a bánatunkat mind megfelezik.

Áldja meg az Úr nemes szívüket

és jutalmazza szeretetüket!

Gondolatok az iskolakezdésről

Mielőtt Esztert beirattuk volna az előkészítő osztályba, sokat vaciláltunk. Az első számú forgatókönyv az volt, hogy a Művészeti Líceumban kezd, mert hallottunk egy ottani tanító néniről, aki éppen egy év múlva kezdené az első osztályt és aki nekünk, a hallomások alapján, tökéletes választásnak tűnik. Mert akkor még úgy nézett ki, hogy a Művészeti Líceumban nem indul előkészítő osztály. Arra gondoltunk, egy évig akkor a Schiller Gimnázium német tagozatára iratjuk be, tanul egy kis németet, aztán elsőben felvételizik a Művészetibe. Igen ám, de iratkozás előtt pár nappal megtudtuk, hogy a Művészetiben is lesz előkészítő osztály, viszont nem az a tanító néni vezeti majd, akit mi szeretnénk, merthogy az ő mostani osztálya még csak harmadikos. Egy vasárnapunk volt rá, hogy eldöntsük, akkor mi legyen. És amikor azt is megtudtuk, hogy a művészetis előkészítős tanító néni nem viszi majd az osztályt tovább, tehát a pedagógus folyamatossága amúgy sem biztosított, akkor maradtunk az eredeti tervünknél: Schiller, majd Művészeti, s ha van egy kis szerencsénk, akkor az a tanító néni veszi majd az első osztályt, akit mi szeretnénk.

Ki ne hagyjam azt sem, hogy tekintettel tervben lévő költözésünkre, egy tudori iskolába is ellátogattam, beszélgettem az ottani tanító nénivel, akit egyébként sokan dicsérnek, elmentem a szülőknek rendezett beszélgetős teadélutánra és  - bár semmi konkrét kifogást nem tudnék megfogalmazni – valami mindannyisszor azt súgta bennem, hogy ide nem szívesen hoznám a gyerekemet.

Szóval büszkén irattam be Esztert a legelső iratkozási nap estéjén, legelsőként a Schillerbe. Aztán nem is jegyeztem meg, hogy mikor is függesztik ki a hivatalos listákat a “bejutottakkal”. Tegnap néztem meg. Huszonnégyen vannak az osztályban és Eszter az egyedüli magyar gyerek…. Hát erre nem gondoltunk. Mi a tanító néni személyét néztük csak, hogy kedves, felkészült, magyarul is tud – ez volt Eszter kérése, és ráadásul jelenleg ez a körzeti iskolánk. Nyilván az osztálytársakat előre nem lehetett volna beazonosítani, de meg sem fordult a fejünkben szempontként. Tudtuk, hogy a német tagozatra zömében román gyerekek járnak, mert németek már nyilván nincsenek, na, de hogy ne akadjon még egyetlen magyar, aki idetéved, erre nem gondoltunk.

Úgyhogy most szorongok egy kicsit, mert, ugye, Eszter nem tud románul. És van néhány hónapom, hogy ezt a szorongást eltüntessem, hogy Eszter ne érezzen meg belőle semmit. Bízom abban, hogy ő nem olyan, mint én voltam, és feltalálja magát. Bízom a tanító néniben, hogy tényleg németül fog velük beszélni, s akkor nem lesz különbségtevés. És ki tudja, talán rejtenek még azok a román nevek egy vegyes házasságból származó gyereket, aki mégiscsak tud egy kicsit magyarul is, hogy Eszterünk ne egyedül eszegesse a tízóraiját szünetben:P Vagy elvileg átkérethetjük majd esetleg a magyar tagozatra, ott úgysem teltek be a helyek… De várjuk ki a végét. Vagyis a kezdetét.

Megint hajvágás

Még mindig kicsit fájó szívvel, mert szeretem a fürtjeit, de a rendezetlenséget azt nem, tehát megint itt volt az ideje. Apa jó és gyors munkát végzett, Eszter volt a lelkes közönség.

Még mindig kicsit furcsa nekem, hogy egy fiúcskának rendszeresen hajat kell vágni. Eszternek lobog a szép hosszú haja, fel sem tűnik, hogy közben eltelnek hónapok.

haj haj2

Februári elmélkedések avagy nőnek a gyerekek

februar

Már nem babakocsiból nézzük a majmot és az oroszlánt, nem is testvérfellépőről. Már “csak úgy” elmegyünk a Weekendig és vissza görivel, biciklivel. Nem kell csendben lenni, nem kell kerülni a zajosokat: nem alszik senki. Nem kell időre hazasietni, csúszhat a “program” fél órát is. Mergállunk menet-jövet megnézni a focizó gyerekeket, magyarázom Dominak, mi az a fekvőtámasz. Üresek a medecék, de nem, nem is, egyikben van víz. De már tele a levegő és a játszótér sem néptelen. Lángost még nem lehet venni és a kisvonat tavalyról megmaradt zsetonját se tudtunk még elhasználni, de éreztünk az új szelet. Hogy visszaút már nincsen.

Robognak előre. Holnap kezdődik az iratkozás az elemi iskolákba.

 

 

februar2

Nem, nem tud…

Bartos Erika: Mondd el, Anya!

Mondd el, Anya, milyen volt, míg

szíved alatt voltam,

Gömbölyödő pocakodban

sokat forgolódtam?

Mondd el, Anya, milyen volt a

születésem napja,

Gondoltad, hogy ilyen hamar

megnövök majd nagyra?

Mondd el, Anya, milyen volt, hogy

hároméves lettem,

Féltettél-e engem, mikor

óvodába mentem?

Mondd el, Anya, milyen lesz, ha

felnőtt leszek egyszer,

Igaz-e, hogy nagykorában

mindent tud az ember?

(Bartos Erika: Mondd el, Anya! In: Bartos, Erika: Százlábú. Versek óvodásoknak, Alexandra, 2011., 73.)

2014

Jó, hogy jöttél! Hogy elvidd azt, ami rossz volt, hogy megőrízd a jót, a vállalhatót, hogy vigyázz az új tavasz lendületére. (Persze, előtte még sízni is kell:)) Vezess, kérlek, bölcsebben minket. Vigyázz a gyerekek mosolyára és a fákra, hogy ne rügyezzenek ki januárban, bár hajnalban nyitnikéket csiripelnek a +10 foktól összezavart madarak.

Tudom, év elején mindenki kér. Hogy adni mit tudok? Azt hiszem, sok reményt és lendületet annyit, amennyi nekem még soha nem volt januárban. Terveket. Kisebbeket, de nagyokat is. Jószándékot, lehetőség szerint alázatot, aktivitást és azt a gondolatot reggel fél hatra, hogy állítólag az ember hétszer annyit kibír, mint amennyire magát képesnek tartja. És minden reggelre egy tálka jaurtot müzlivel:)

2014 2014b 2014c 2014d 2014e 2014f 2014g 2014h 2014i 2014j

Az utolsó kép az a januárunk szimbóluma lehetne: Eszter viselkedése, Domihoz való hozzáállása varázsütésre megváltozott – nem tudom, mitől, de sokáig tartson: nem lökdösi, nem piszkálgatja, nem mond neki csúnyákat, hanem szépen, egyetértésben játszanak. És nem felesel, nem akadékoskodik, segít magától stb. Ennek köszönhetően hihetetlenül békés mindennapjaink vannak. Igy már értem, így könnyű és szép:)

Teknősök

katoeknal katoeknal2 katoeknal3

Rokoni látogatás alkalmával kerültünk újra állatközelbe. Még Domi sem félt a békáktól, bátran megfogta őket, Eszter hordozta is őket a tenyerében. És elújságolta a nagynénjének, hogy Mámá nemcsak a teknősöket nem szereti, hanem a többi állatot sem…

Azért van ilyen hírem, mert nem szeretnék háziállatokat… Még egy kutyát sem… Mea culpa. Hogy miért? Nem érzek magamban szabad vegyértékeket arra, hogy még egy állatot is gondozzak, ne adj isten, többet. Legalábbis jelenleg. És az sem szimpatikus kilátás, hogy majd házhoz legyél kötve miattuk. De ez is egy olyan érzés, vélemény, kívánság, állásfoglalás vagy mi a mai társadalomban, mint az, ha valaki nyíltan vállalja, hogy nem szeretne gyereket. Inkább ne beszélj ilyesmiről, mert furcsán fognak rád nézni.

Meg aztán úgyis biztos lesz egyszer legalább egy kutyánk. Majd a házban. Mert jó a gyereknek. Kialakul a felelősségérzete attól, hogy az apja majd takarítja-eteti az állatát. És mert kb. mindenki szeretne majd egyet –  engem kivéve.

4 év és 10 hónap Caritas

Ezt is el kellett siratnom. Az utolsó alkalmat, amikor a Caritashoz mentünk. Domi is három éves egy hét múlva, kinőttünk a programból. Elméletileg mehettünk volna még nyárig, de most már Domi is vérbeli ovis, elég neki is az a mondókázás-éneklés-játszás, amit ott kap. És gyakorlatilag-szervezésileg-ideileg is már egyre nehezebb volt eljutni csütörtökön délutánonként.

Eszter nyolc hónapos volt, amikor először odavittem, akkor hallottam a babafoglalkozásokról. Emlékszem, ült a mackós szőnyegen a kisebbik teremben (most már ott is leveles szőnyeg van) és az volt a legnagyobb attrakció számára. Mármint a szőnyeg:). Akkor még nem mászott, egyedüliként a csoportban, frusztrált is ez engem, kezdő anyát:) Rövid ideig jártunk Borihoz, sok ideig Hajnihoz, őt nagyon a szívünkbe zártuk.

Domival kéthónapos korától már jártunk masszázsra, Anammarihoz. Aztán itt is váltás volt, Bogihoz kerültünk, és ez esetben is ő volt az (a második csoportvezetőnk), akit jobban megszerettünk. Esztert is befogadta, az utóbbi félévben rendszeresen hármasban jártunk. Búcsúként ajándékoztunk neki egy fényképet a két gyerkőccel, zöld papírra felragasztva, Eszter által megrajzolva-megírva.

Este vacsorafőzés közben pityeregtem csak, hogy ne lássák.

Vajon, megyünk-e még oda valaha?

caritas caritas2 caritas3

caritas4