Mielőtt Esztert beirattuk volna az előkészítő osztályba, sokat vaciláltunk. Az első számú forgatókönyv az volt, hogy a Művészeti Líceumban kezd, mert hallottunk egy ottani tanító néniről, aki éppen egy év múlva kezdené az első osztályt és aki nekünk, a hallomások alapján, tökéletes választásnak tűnik. Mert akkor még úgy nézett ki, hogy a Művészeti Líceumban nem indul előkészítő osztály. Arra gondoltunk, egy évig akkor a Schiller Gimnázium német tagozatára iratjuk be, tanul egy kis németet, aztán elsőben felvételizik a Művészetibe. Igen ám, de iratkozás előtt pár nappal megtudtuk, hogy a Művészetiben is lesz előkészítő osztály, viszont nem az a tanító néni vezeti majd, akit mi szeretnénk, merthogy az ő mostani osztálya még csak harmadikos. Egy vasárnapunk volt rá, hogy eldöntsük, akkor mi legyen. És amikor azt is megtudtuk, hogy a művészetis előkészítős tanító néni nem viszi majd az osztályt tovább, tehát a pedagógus folyamatossága amúgy sem biztosított, akkor maradtunk az eredeti tervünknél: Schiller, majd Művészeti, s ha van egy kis szerencsénk, akkor az a tanító néni veszi majd az első osztályt, akit mi szeretnénk.

Ki ne hagyjam azt sem, hogy tekintettel tervben lévő költözésünkre, egy tudori iskolába is ellátogattam, beszélgettem az ottani tanító nénivel, akit egyébként sokan dicsérnek, elmentem a szülőknek rendezett beszélgetős teadélutánra és  - bár semmi konkrét kifogást nem tudnék megfogalmazni – valami mindannyisszor azt súgta bennem, hogy ide nem szívesen hoznám a gyerekemet.

Szóval büszkén irattam be Esztert a legelső iratkozási nap estéjén, legelsőként a Schillerbe. Aztán nem is jegyeztem meg, hogy mikor is függesztik ki a hivatalos listákat a “bejutottakkal”. Tegnap néztem meg. Huszonnégyen vannak az osztályban és Eszter az egyedüli magyar gyerek…. Hát erre nem gondoltunk. Mi a tanító néni személyét néztük csak, hogy kedves, felkészült, magyarul is tud – ez volt Eszter kérése, és ráadásul jelenleg ez a körzeti iskolánk. Nyilván az osztálytársakat előre nem lehetett volna beazonosítani, de meg sem fordult a fejünkben szempontként. Tudtuk, hogy a német tagozatra zömében román gyerekek járnak, mert németek már nyilván nincsenek, na, de hogy ne akadjon még egyetlen magyar, aki idetéved, erre nem gondoltunk.

Úgyhogy most szorongok egy kicsit, mert, ugye, Eszter nem tud románul. És van néhány hónapom, hogy ezt a szorongást eltüntessem, hogy Eszter ne érezzen meg belőle semmit. Bízom abban, hogy ő nem olyan, mint én voltam, és feltalálja magát. Bízom a tanító néniben, hogy tényleg németül fog velük beszélni, s akkor nem lesz különbségtevés. És ki tudja, talán rejtenek még azok a román nevek egy vegyes házasságból származó gyereket, aki mégiscsak tud egy kicsit magyarul is, hogy Eszterünk ne egyedül eszegesse a tízóraiját szünetben:P Vagy elvileg átkérethetjük majd esetleg a magyar tagozatra, ott úgysem teltek be a helyek… De várjuk ki a végét. Vagyis a kezdetét.