A könyv sokat igér – alcíme: “Az anyai lélek szivárványa fogantatástól nagymamakorig”. A téma dicséretes – akkor is, ha a könyvben messze nincs annyi, mint ebben a mondatban.

Kíváncsi voltam a könyvre, a téma miatt is, és azért is, mert a szerző tanácsadói blogját olvasgattam, amikor a gyerekek kisebbek voltak.

Vannak nagyon pozitív részei a könyvnek, legalábbis voltak számomra, miközben olvastam. Kimond, leír olyan dolgokat, amelyeket eddig még így sehol nem olvastam . Például a gyenerációk közötti neveléskülönbségekről, hogy miért nézi furcsán a nagypapa, ahogy én nevelem a gyerekem. Hogy mikor önző egy anya és mi is az a válaszkészség. Hogy miért kell (ajánlott) ma szülőként tudatosabbnak lenni a gyerekkel kapcsolatos döntéseinkben, mint régen: mert nagyon sok az információ, a választási lehetőség, de ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy amit választani lehet, azt jó is választani. A kedvenc szavam a könyvből az “információdiéta” (a 239. oldalon):D

Elgondolkodtató tipológiát állít fel az anyákról és az anya-lánya-kapcsolatról. Érdekes, hogy anya-fiú tipológia viszont nincs. Ahogy nincsenek lábjegyzetek sem, van viszont wikipédiára-utalás és elég sok redundancia- hát ezek mind nem teszik az írást túl szakszerűvé…

Összességében azt gondolom, hogy a szerző nem tudott igazán egyensúlytartóan lavírozni aközött, hogy akkor most egy tudományos munkát ír vagy ponyvát a nagyközönségnek. Olyan finomvegyes sikeredett. Ettől eltekintve nem bánom, hogy elolvastam, még így, ki tudja, hány gyermekneveléssel kapcsolatos könyv után is mondott újat, ha csak kidolgozatlan gondolatok formájában is. Mindenképpen hasznos olvasmány lett volna az első gyerek születése előtt.

Ja, és a nagymamakorról egyáltalán nincs szó a könyvben. Csodálkoztam is volna, hogy a szerző, aki még maga sem nagymama, hogyan tudhatja, hogy mi van egy anyából nagymamává is vált nő lelkében.

(Vida Ágnes: Anyapszichológia, KIsmamablog Kiadó, 2014.)

Borítókép innen: http://www.anyapszichologia.hu/