Talán ilyen még sose volt, hogy egy egész hétvégét kettesben töltsek Eszterrel. Alois és Domi Szigetre utaztak, mi, lányok maradtunk. Arra számítottam, pihentetőbb lesz egy gyerekkel (mint kettővel), de most, másfél nap elteltével inkább úgy fogalmaznék, hogy lasúbb, ráérősebb, de egyáltalán nem kevésbé fárasztó. Már másfél napja ráérünk. Sokat játszunk. Olyan sokat, hogy Eszter időnként magától elvonul a gyerekszobába, hogy akkor most ő babázna, hagyjam egy kicsit egyedül. Az elvonulások alatt én elvégeztem a legégetőbbeket, mint terítés, mosogatás. Főzni kettecskén főztünk, legalábbis részben – csirkecombot rendelt a hölgy szalmakrumplival.
Pénteken délután kimentünk a temetőbe, gyalog. Hősiesen menetelt Eszter, egyszer sem nyafogott, hogy elfáradt. Találkoztunk a szomszéd kisfiúval és apukájával, aki románul kérdezte, hogy nem félek a lányommal világítani menni, nem kérdezősködik-e a halálról. Mert az ő fiacskája annyit kérdezett, hogy ő nem tudta már, miket válaszoljon. Mi tagadást, ettől én is tartottam. De aztán elég könnyen megúsztam: Esztert egyelőre csak az érdekelte, hogy ki milyen betegségben, hogyan halt meg. Ezeket az objektív tényeket elmondtam, s innen tovább igazi gyermeki tapintatossággal nem kérdezősködött.
Szombaton vallásórára vittem, utána találkoztunk Csabi Tatával és Nagymamával. Azután meg bevásároltuk a megsütendő csirkecombot. Meg egyebeket.
Az estéink bulizással telnek:D Kapott Eszter Aloistól halloweenes ablak-dekorációt, s azóta halloweent akarja ünnepelni. Úgyhogy két napja a lakást díszítjük. Kiterítettünk sok fehér lepedőt ide-oda, lufikat öltöztettünk be szellemnek s megvilágítottuk őket elemlámpával, lett tökdekoráció és gyertyát is gyújtottunk. Papírból tököket, boszit vágtunk ki és ijesztő álarcokat, fekete cérnából pókhálóimitációt aggattunk fel a fehér felületekre. Halloweenes nasit is rágcsáltunk: chipset és vámpírfogazatot ábrázoló gumicukorkát. S ma reggel aztán felfrissítettem az ismereteimet netről a Halloweennel kapcsolatosan, s meséltem Eszternek a keltákról, Jack Oldfield legendájáról meg a gonosz szellemek elűzéséről. Hogy akkor már tudjuk azt is, hogy mit “ünnepelünk”.
Úgy gondolom, kellett nekünk ez az idő együtt. Eszter ma levonta a következtetést: “Mámá, te sokkal kedvesebb vagy velem, amikor Domi nincs itthon…”. Megálltam, elgondolkoztam. Igaza van. Csak módosítanék: kedvesebb vagyok vele (türelmesebb, mosolygósabb és ráérősebb), amikor kettesben vagyunk. Mert több időm van rá, kevesebb felé kell figyelni, nem kell sietni. Igazán őt tudom látni önmagában.
Azért persze hiányoznak a fiúk.. Eszter is naponta többször emlegeti őket, kérdi, még hányat kell aludni, hogy hazajöjjenek. Azt mondja, még Domi is hiányzik neki…
Játszóházas szülinap volt, ami azt jelentette, hogy a gyerekek borzasztóan élvezték, viszont nyilván nem lehetett nagyon kommunikálni felnőttekkel, mert mindenki a gyerekek után rohangált, szervezkedett stb. Nagy volt a terület, idegenek is bent, szóval előnyök és hátrányok. (Mi is gondolkozunk mindig, hogy hol legyen egy szülinap, milyen az, amikor sok ember be van zsúfolva kis helyre, viszont a mi gyerekeink közül még egyik sem kérte, hogy játszóházban tartsuk a szüinapját – ha kérik majd, na akkor kell majd élesben agyalni a dolgon.)
