Tehetnék felkiáltójelet a cím után, három pontot, de kérdőjelet is.. Ámulat és bámulat, hogy telik és meg szeretném állítani!

Nagyos lett, egyre inkább leküzdi félénkségét, kedves, udvarias, előzékeny és megmaradt mosolygósnak. Ha elkeseredik és sír, nehezen tudja abbahagyni, a hüppögés vége fele már látni lehet, hogy csak erőlteti a szirénázást, mert úgy belejött:)

Sokat tanult egy év alatt, jót is, rosszat is – az oviból meg a nővérétől. Pl. ütni, rúgni, csípni és csúnyán beszélni, olyasmit, amit nem is ért. Ezt sajnálom, nagyon. Ő nem volt egy kicsi ideig sem egyke, ő 3 éves kora előtt oviba ment, őt nem lehetett annyira búrában tartani… (Pedig szívem szerint még most is gyesen lennék az én kisbabámmal:))

Az ovis ünneplés kicsit amolyan pipáljuk-ki-a-tevékenységet-ízűre sikeredett. Mert: újabban nem külön-külön ünnepelik a szülinapokat, hanem egy hónapban egyszer mindenkinek, aki abban a hóban született; Domi volt a legkisebb ünnepelt, örült annak, hogy ott vagyok, nem nagyon akart részt venni a szülinapi mese-színdarab koreográfiában, egyre szaladt hozzám és ült az ölembe. Ez feldühítette Esztert, aki onnan kezdve duzzogott. A torta förtelmes volt: Egretától rendelve. A fényképezőgépet, sőt a telefonomat is itthon felejtettem. De a lényeg, hogy az ünnepeltünk jól érezte magát.

20-án délután, amikor felkelt a déli alvásból, tudta, hogy a meglepetés a nagyszobában fogja várni. Nagyon nagy volt az ajándék, ezért csak letakartuk egy pokróccal, és feldíszítettük, nem csomagoltuk be. Emiatt első körben kicsit lebiggyedt a szája, azt hitte, nincs is semmi meglepi. De aztán volt nagy öröm:) Apának is, mert kiderült, hogy a kályha darabokban van a dobozban, össze kell szerelni:) (Amúgy ez a darab karácsonyi ajándék lett volna közösen mindkét gyerkőcnek, csak egyik reggel Eszter meglátta a csomagtartóban, s akkor cinkosnak avattuk, hogy psszt, ez a Domi szülinapi ajándéka:))

Szombaton gyereksereggel ünnepeltünk, na, ez nagyon jól sikerült. Legalábbis szerintem. Nem voltunk sokan, gondolom, kijelenthetem, hogy mindenki jól érezte magát, nem volt különösebb gyerek-konfliktus sem, a tortával meg voltak elégedve, mi, felnőttek, tudtunk beszélgetni. Esztert lenyűgözte az 5 hónapos kis Zete, tartotta ölben, megnevetette, játékokat vitt oda neki. Béke volt és nyugalom.

Másnap Nagymamáék és Dédi jöttek köszönteni – ekkor is jó volt a hangulat, mindenki megállt picit a karácsony előtti hajrában. És volt közös építés Csabi Tatával:)

Hétfőn a Domi keresztszülei jöttek hozzánk – szegény keresztapát nyúzták is rendesen:) Mi a felnőttek a gyerekek fektetése után még kirúgtunk a hámból: éjjelbe nyúlóan beszélgettünk, iszogattunk és felfűztük kalákában a fenyőfára szánt kakast.

Isten éltessen, kicsi Domi. Köszönöm minden mosolyodat, simogatásodat és könnyedet. Az összes boltot, amit nyitsz és amelyekben nem mindig vásárolok elég kitartóan. A firka-rajzaidat, amelyeket sokszor nem tudom már, hova tehetnék. Azt, hogy mindig mosolyogsz, amikor felébredsz – reggel hétkor is, ha felköltelek. Azt, hogy felveszed a papucsodat és jössz a konyhába, ha enni akarsz. A sok miértedet is meg azt, hogy Téged ripsz-ropsz fel tudlak öltöztetni, ha indulni kell. Köszönöm, hogy vagy nekünk.