Neeem, nem elírás a név, az Eszter osztálytársáról van szó. És mégegy olyan szülinapról, amelyet még a bejegyzés-cimkék szintjén is nehéz meghatározni. Nem látogatás, mert nem az otthonukba hívtak. Inkább rendezvény. Két órás sport-rendezvény egy nagy csoport gyereknek. Volt felső időkorlát is, ez jó volt, pont elég volt. A gyermekek jól érezték magukat, ez volt a lényeg.
Amióta az iskola megkezdődött, öt gyermekzsúrra kaptunk meghívást, ebből hármon meg is jelentünk. Az egyiken, a Zongáén és a Zalánén, amelyiken szívesen ott lettünk volna, az esküvő miatt nem voltunk, egy másikat pedig a minap betegség miatt mondtunk le – a gyermekek valami hányós vírust szedtek össze, én “csak” meg vagyok hűlve.
A maradék három szülinapot két csoportra oszthatjuk: az “új” szülinapok (osztálytársaké) és a “megszokott”, a Druszié. És itt korántsem állja meg a helyét az új=feltétlenül jó, szokásos=unalmas párosítás.
A két osztálytárs, két román kisfiú szülinapján sokan voltak, az egész osztály meg volt hívva, legtöbb vendég a nevét sem tudta a másiknak. Az egyik egy játszóházban zajlott, másik egy pizzázóban bohóc meghívottal, aki szórakoztatta a gyerekeket. Nos, Eszter többé-kevésbbé jól érezte magát, voltak kisebb incidensek a nyelv miatt – pl. a bohóctól kígyót szeretett volna lufiból, de az félreérette a șarpet sabie-nak… A zene annyira bömbölt, hogy alig hallottuk egyymás szavát és a hatéves ünnepelt megkérdezte tőlem, hogy nem az ő telefonja van-e véletlenül a kezemben…
Drusziéknál a meleg családias hangulat közepette Domin kitört az apahiány meg a fáradtság s oltári hisztit vágott le, nem akart a kanapéra ülni, hogy rajta legyen a csoportképen, aztán az volt a baj, hogy ő miért maradt ki belőle, aztán miért megyünk haza, de menjünk mégis azonnal… Szóval mozgalmas bulik voltak. Isten tartsa meg az ünnepelteket.
“Mámá, nekem az egyik szemem sír, a másik nevet. Mert itthagyom az ovit, de örülök, hogy iskolás leszek!” Okos és bölcs nagylány. Én sírtam, persze. “A Hanna anyukája jobban sírt, mint te, mámá.” Igen, mert neki nem marad több gyereke az óvodában…
Örök szeretet és hála az Óvó Néninek és a Dadus Néninek, akik úgy tudtak vigyázni a gyerekeinkre, ahogy azt tették. Hogy mindig biztonságban tudhattuk őket és szeretetben és türelemben. Isten áldja Dadus Néni életét, aki külföldre kényszerült dolgozni ebből az országból…
És Isten áldjon Téged, Eszter, aki a legcsodásabb, legkedvesebb és legokosabb leánygyermek vagy! Ahogy Óvó néni mondta: Adja Isten, hogy a tanító néni is meglássa benned mindazt, ami látunk…
Kis-nagyfiunk haladt már pár centit az önállósodás útján: már kiült a szereplők közé a kisszékre, sőt, dobolt is:) A körjátékot azért még inkább kívülről szemlélte…
A felszabadult nagyok
Mátyás király második udvarhölgye
Domi tette fel a virágkoszorút nővére fejére
Eszter munkája: nemezelt szivárvány… mint a búcsúzó gyerekek…
Waldorf-emléklap
K. László Szilvia: Tarisznyába való vers
Lehet szegény, aki gazdag, s lehet gazdag a szegény,
csak az fontos, milyen kincs ül bent, a szíved rejtekén.
Ha megtanulsz mosolyogni, észreveszed, ami szép,
Rádöbbensz majd, amit te adsz,
mások azt nyújtják feléd.
Gyűjts magadnak igazgyöngyöt,
rakj el minden szép mesét,
ne hagyd, hogy a kedved rontsa
buta, bántó, rossz beszéd!
Ülj le néhány gondolattal,
hallgasd, hogyan hegedül,
mert, ha veled van a fejed,
soha nem vagy egyedül!
Druszival, aki nem is szereti, ha Druszinak szólítjuk:)
Nagyeszter… Egyszer egyik gyakorlatozó kicsi óvó néni valóban azt hitte, így hívják Eszterünket:D
Eszter idei születésnapi élmény-ajándéka. Kissé sokat utaztunk, hogy megnézzük s idő szűkében “kabinozni” sem volt időnk és Domi össze-vissza aludt és nyűgös volt és várni kellett, amíg bemehettünk és Domi hisztizett és mellbevágta (szó szerint) az egyik múzeumi alkalmazottat, aki éppen mentette a romániai turizmus becsületét és hamarabb előreengedett minket tekintettel a nyafogó gyermekre… és… és ..és…
De az ünnepeltnek tetszettek a báltermek és a tükrök és az ebédlő és a kőoroszlán az udvaron. És a fagyi sem volt kutya:)
Útban hazafele aludtak egy nagyot, aztán megálltunk estebédelni, ahol szintén jó volt, mert volt játszótér és kifestőst is adtak a gyerekeknek és éhesek voltak, ezért jól ettek és szépen ültek az asztalnál és isteni volt a kaja:)
Reggel már várta őket a konyhában az ajándék: két könyv – Eszternek a Már iskolás vagyok Janikovszky Évától, Dominak a Taknyos Traktor M. Kácsor Zoltántól. Dominak azóta szinte minden este azt olvassuk, és Eszter is addig az új könyvét kérte, míg a végére nem értünk.
Délelőtt a Védem által szervezett kövesdombi gyereknapozásba kapcsolódtunk be. A Mátyás király álruháit néztük meg a Maros Művészegyüttes előadásában, utána meg szétnéztünk az előcsarnokban szervezett gyerektevékenységek között. Végül két hajtogatott lufival és egy varázspálcával tértünk haza. Arcfestést is szerettek volna, de nagyon sokat kellett volna várni, ez most egy másik, sokkal lasúbb hölgy volt…
Domi kérésére készült fénykép
Ez volt az első “idegen” helyen szervezett szülinapozásunk, s most sem a gyerekek kérésére. Kezdődött azzal, hogy hónapokkal ezelőtt azt igértük Eszternek, hogy az egész ovis csoportot meghívhatja a szülinapjára – lévén az utolsó ovis szüli, s feltételezvén, hogy május végére már amúgyis el leszünk költözve, s akkor meg hely szempontjából mit számít a létszám. Hát még nem költöztünk, úgyhogy igenis el kezdett a létszám számítani:( Eszter egyből megértette az új helyzetet, s redukálta a meghívandó pajtik számát, de így is kb. 14 gyereknél tartottunk, plussz a hozzátartozó nagykorúak. Lakás kizárva, benti játszóházba nem akartunk menni májusban, úgyhogy eszünkbe jutott az ákosfalvi játszópark, ahol egyszer vendégként szülinapoztunk. És végül ez maradt, Eszter nagy örömére.
Mit mondjak? Jó buli volt, a gyerekeknek feltétlenül s szerintem a felnőttek se érezték rosszul magukat. Nekem még minidg furcsa nem a saját otthonomban vendégeket fogadni, de ez most csak kényszermegoldás volt, remélem, jövőre nem leszünk már ilyesmire utalva. Az eső esett, de minket nem zavart, a gyerekeket még kevésbé:D Bobautóztak, trambulinoztak tető alatt, kötélpályán máztak.
Végül a tortákat megint én sütöttem, pedig most tényleg úgy nézett ki, hogy rendelünk, de aztán mégsem vitt rá a lélek, főleg miután ölömbe szakadt véletlenül egy szabad péntek délelőtt:) A csokis volt a lényeg, Eszter kívánsága volt s a többi gyerek is azt kérte inkább. A citromos viszont megint aratott a felnőtteknél, nem tudok Emesnek elég hálás lenni a receptért:)
Díszvendégünk Matild Dadus Néni volt, aki nagy szeretettel eljött, pedig utolsó percben tudta meg, hogy péntek és nem szombat a buli napja. Saját elmondása szerint 31 évnyi munkája alatt még egy ovis sem hívta meg a szülinapi bulijára. A drága még Dominiknak is hozott ajándékot, egy rendőrautócskát, amit persze Domokosunk nagy vigyorogva nagy becsben tart.
Ma délelőtt aztán alkalmunk volt alaposabban megnézni, kipróbálni, megszeretgetni az ajándékokat és hálásnak lenni értük.
Reggel rögtön kiugrott az ágyból, nem kellett sokat költögetni. Kint a konyhában már várta a hat (te jó Isten, már 6!) felfújt lufi, az ajándékcsomag és Domi indította is a Katáng szülinapi dalát. Örült a Findusznak és a biciklicsengőnek, az új rucit is rögtön felvette.
Én szállítottam őket oviba, mert csak kilenctől volt órám. Dominak aznap komatálat is kellett vinni, azt is gondosan betettük a csomagtartóba. Minden olajozottan ment, 8.40-kor már szálltam ki az iskola udvarán és nyitottam a csomagtartót, hogy vegyem ki a könyveimet és… szembenéztem az uborkákkal meg a paprikákkal. Egy perc alatt végigfuttattam mentálisan a lehetséges megoldásokat s nem maradt más hátra, mint előre, azaz vissza… az oviba. Ilyen gyorsan, azt hiszem, még soha nem jártam meg ezt a távot. Lejárt a munkarész, uccu haza a két tortáért, amelyet aznap éjjel készítettem. Nagymama kisegített két tortahordó-kartonnal és a két kezével, hogy az autóban ne dőljenek el a tortcik. Amikor megérkezünk az ovihoz, rájövök, hogy otthon felejtettem a fényképezőgépet, pedig ki volt készítve az előszobába. Sebaj, jó, hogy nem a gyümölcslevek vagy a gyertyák maradtak otthon, meg amúgyis van az ember lányának telefonja. (Decemberben a Domi szülinapján azt is otthon hagytam, úgyhogy most máris jobb voltam egy körrel:P)
Eszter ragyogott, igazán jól érezte magát. Alois is megérkezett. Domival előre megbeszéltük, hogy majd ne üljön az ölömbe, csak a “ceremónia” után – ez lévén Eszter, felettébb jogos, kívánsága. Fiunk tartotta is magát az egyezséghez… úgy egy negyedóra erejéig. Utána már mind csak azon fáradozott, hogy az ölömbe üljön valahogy. Amikor látta, hogy nem fog menni, nekiállt duzzogni, még a folyósóra is kivonult, Óvó néni rendületlenül mesélte tovább a szülinapi mesét, mi rendületlenül figyeltük. Aztán visszajött Domi és végül Eszter volt az okosabb: átült az Alois ölébe, Domi jöhetett hozzám.
A két tortából az epres nagyon bejött a gyerekeknek, a citromos az óvó néninek meg nekem:)
A hatvirágos korona felkerül méltó helyére a gyerekszobában, a polcra a többi mellé.
És Matild dadus nénivel is találkoztunk, hétfőtől újra a gyerekekkel lesz!
Este a családban is buliztunk, ezúttal fagyitortával, az ünnepelt nagy örömére.
Utolsó ovis szülinapod volt, Nagy Kincsünk… Isten éltessen sokáig!
Együtt mentünk Eszter után táncra, először életemben használtam Eritrit édesítőt sütéshez és még az Aroostasha-produkciónkat is kibírták:) Isten éltessen, Drága Barátném!
Megint közös tevékenységek voltak, pl. egymást etettük murokhasábok segítségével, virágot tűztek a hajunkba a gyerekek, együtt énekeltünk és körjátékoztunk, fényképes üdvözletet és papírpitypangot kaptunk ajándékba.
Eszter nehezen viselte, hogy Dominiknak is én vagyok az édesanyja, lévén ez az első anyaünneplés az oviban, amikor már Domi is részt vesz, merthogy óvodás…
Egyre jobban szeretem őket és egyre inkább megállítanám az időt.
Templomban, két nagymamával és Dédivel.
Esővel, de én azt szeretem. Mindig békét hoz.
Talán életemben másodszor nekem is jelent valamit ez a nap anyaként.
Itt már Eszter elmondta a versét, figyelik a másik csoportot. Domi illendően végigbírta az istentiszteletet – azt csak én hallottam, hogy többször kijelenti: mámá, többet soha ne jöjjünk templomba:S
A nagymamákat is!
(ismeretlen szerző, legalábbis nekünk nem árulták el)
Gyermekszívemet hála járja át
és köszöntök ma minden nagymamát.
Akik szeretve szolgálnak nekünk,
megértő szívvel örülnek velünk.
Minden örömünk megtízszerezik,
s a bánatunkat mind megfelezik.
Áldja meg az Úr nemes szívüket
és jutalmazza szeretetüket!
Minden évben felmerül az a gondolat, hogy már ideje volna otthon maradni húsvétkor és hagymányokat teremteni minálunk is, illetve fenntartani. Aztán mindig az lesz belőle, hogy eljövünk Szigetre, mert a hagyományok itt vannak: szentelés hajnalban, vajbárányka, (csoki)tojáskeresés a kertben, locsolkodás a rokonoknál. Mi Vásárhelyen hiába várnánk a locsolókat, az a pár rokon, aki a városban van, nem jár locsolni, hozzám azóta nem jön senki, amióta elmentem egyetemista koromban (az, hogy visszajöttem, nem tűnt fel senkinek:)), Eszterhez meg még nem jönnek a kortársak. Bár az idén már Eszter is megjegyezte, hogy mikor maradunk már otthon húsvétkor, hogy haza hozzon nekik a nyuszika valamit. Szóval ugyanezek a gondolatok átmentetnek jövőre is.
Kaptak két plüssnyuszit is, aminek a vártnál jobban örvendtek, rögtön elkezdtek szerepjátékozni a fűben, édes kettesben, nagy egyetértésben. Domi este megkérdezte: “A húsvéti nyuszi műanyagból van?“:P
Kecskeetetés Katóéknál és lent a kedvenc idén-húsvéti képem, a locsolás maga:
…századik szülinapom-pom-pom-pom-pom-pom:D
Az óvodába megint egész héten be lehet vinni jelmezeket, álarcokat készítenek, áll a báll. Domi annyira szeret “Balonache” lenni, hogy a jelmezét, amelyet Nagymama hozott neki, mindennap magával viszi reggel, délben bohiként jön ki a csoportszobából, és a jelmezt ne hagyjuk ott, mint a többiek, Isten ments, hozzuk haza délutánra, aztán másnap megint vigyük:)
Eszteren idén mintha nem látnám azt a nagy lelkesedést beöltözés-ügyben, mint előző években. Neki most az az érdekes, hogy olyan álarcot készíthessen, amilyet X kisfiú, mert akkor együtt játszhatnak:P