Amióta az iskola megkezdődött, öt gyermekzsúrra kaptunk meghívást, ebből hármon meg is jelentünk. Az egyiken, a Zongáén és a Zalánén, amelyiken szívesen ott lettünk volna, az esküvő miatt nem voltunk, egy másikat pedig a minap betegség miatt mondtunk le – a gyermekek valami hányós vírust szedtek össze, én “csak” meg vagyok hűlve.

A maradék három szülinapot két csoportra oszthatjuk: az “új” szülinapok (osztálytársaké) és a “megszokott”,  a Druszié. És itt korántsem állja meg a helyét az új=feltétlenül jó, szokásos=unalmas párosítás.

A két osztálytárs, két román kisfiú szülinapján sokan voltak, az egész osztály meg volt hívva, legtöbb vendég a nevét sem tudta a másiknak. Az egyik egy játszóházban zajlott, másik egy pizzázóban bohóc meghívottal, aki szórakoztatta a gyerekeket. Nos, Eszter többé-kevésbbé jól érezte magát, voltak kisebb incidensek a nyelv miatt – pl. a bohóctól kígyót szeretett volna lufiból, de az félreérette a șarpet sabie-nak… A zene annyira bömbölt, hogy alig hallottuk egyymás szavát és a hatéves ünnepelt megkérdezte tőlem, hogy nem az ő telefonja van-e véletlenül a kezemben…

Drusziéknál a meleg családias hangulat közepette Domin kitört az apahiány meg a fáradtság s oltári hisztit vágott le, nem akart a kanapéra ülni, hogy rajta legyen a csoportképen, aztán az volt a baj, hogy ő miért maradt ki belőle, aztán miért megyünk haza, de menjünk mégis azonnal… Szóval mozgalmas bulik voltak. Isten tartsa meg az ünnepelteket.