Berg Judit Ruminijával már régóta szemeződöm, csak azt hittem, Eszter még kicsi hozzá. Aztán egyszer a nyár elején a könyvesboltban a kezünkbe került egy kötete, s azt írta a hátoldalon, hogy 6-12 éveseknek. Hát megvettük.. Mint kiderült épp a legutolsó, a hatodik kötetet, de ez cseppet sem gátolt a sztori megértésében és abban sem, hogy megszeressük:) Rumini egér, hajósinas a Szélkirálynőn. Fenti alkotásunk ezt ábrázolja. Mindenféle kalandokba keveredik társaival, köztük jó barátjával, Balikóval.

Nem tudtuk letenni a könyvet, míg el nem olvastuk. Esti meseként itthon, a Balatonon  a sátorban, az autóban menet közben és nappal a kanapén, amikor eszünkbe jutott. Jó, elismerem, van benne néhány sztereotípia, pl. letagadhatatlanul harrypotteres mozzanat, de Eszter még nem ismeri ezeket:)

Azt tervezem, hogy a Schultütéjébe megkapja az első kötetet:) És azt már a Balatonról hazafele jövet elterveztük, hogy nemcsak a hajót gyártjuk meg, hanem egyéb díszleteket és szereplőket és eljátszodjuk…

Megbeszéltük a tanító nénivel, hogy egy nap nagyszünetben meglátogatjuk. Szerdán sikerült ezt kivitelezni, s annyira jól sikerült, hogy végül egy matek-tevékenységet is végigültünk, mert Eszter maradni akart. Kapott ő is feladatlapot, ceruzát, összeadás-kivonás volt terítéken, tízig, nem tudtam, miért nem nagyon ír. Aztán kiderült: nem tudta a kicsi drága leírni a műveleteket, hogy melyik a “vonal”, a “két vonal” és a “kereszt”…

A gyerekek szünetben románul beszéltek egymást között, de a tevékenység végig németül zajlott. A fegyelem lenyűgöző volt, az egész iskolában és az órán is. Csak tátottam a szám, hogy ezek a csöpp hétéves gyerekek türelmesebben végighallgatják egymást, mint a mi nagyjaink. Pedig jelentős időbe telik, amíg két német mondatot alaposan megfontolva elmondanak. És mégis: senki nem beszél, nem bökdösi a másikat, nem foglalkozik egyébbel.

Azt hiszem, nem volt olyan rossz választás. A tanító néni javasolta, hogy nyáron beszéljünk Eszterrel németül. Már a liftben rámszólt, útban hazafele, hogy Mámá, miért beszélsz hozzám még minidig magyarul?!

Óvó néni egy nap kicsit félve jelentette be, hogy elvinné Esztert és még két gyereket a csoportból szavaló- illetve énekversenyre. Természetesen nekem nem volt semmi kifogásom a dolog ellen, tudva, hogy Eszter szeret szerepelni és énekelni is. (Utólag esett le, hogy a Waldorf-pedagógia nem nagyon díjazza a versengést, ezért volt a félénkség.)

Eszter Halász Judit Károgósát énekelte, s rá nem jellemző módon izgult és meg volt szeppenve. Azért megkapta élete első oklevelét, 3. helyezést:) A nyertes éneklő kislányt pont nem láttuk, mert kimentünk a vécére.

Amit érdekes volt megfigyelnem, hogy mekkora különbség van waldorfos és nem waldorfos ovisok között… Nem, nem értelmileg, tudásilag, felkészülésileg. Fegyelem szempontjából. A három gyerek a mi óvodánkból izegett-mozogott a kisszéken, míg a többieket hallgatta, oda-odaszaladtak az anyukájukhoz, az egyik kisfiú megkommentálta egyik kislány szavalatát, amely a csigáról szólt, hogy ő is látott hasonló rajzfilmet, amelyben a csiga stb. stb, alig lehetett beléfojtani a szót. Hogy ez a felszabadultság jó-e vagy rossz? Szerintem ilyen helyen nem túl jó. Ok, persze, ötévesektől még tolerálható ez a viselkedés, de azért egy kisiskolástól már nem tartanám elfogadhatónak. Többek között ezért sem fordult meg a fejünkben soha, hogy a gyerekeket esetleg Waldorf-iskolába járassuk.

Így készült az énekléshez szükséges jelmez:

Eddig még soha nem festettem textilt, érdekes élmény volt. A somok felvarrt gombok. A varjút Apa készítette a néhai cica-jelmez füléből.

Az előadás:

Amikor Eszter pici volt és sokat aludt rajtam nappal kendőben, emlékszem, általában a számítógép előtt ültem, közben ment a GaGa. És akkoriban nagyon sokat adták Péterfy Bori Vámpír-ját. A “…nappal aludtam, éjjel éltem én”-t kimondottan találónak éreztem a helyzetünkre akkoriban…:)

Domi picikorából az maradt meg nagyon élesen, hogy három hónaposka volt, amikor szülinapra a friss Taxi-cdt kaptam, és éjféltájban napokon át fülhallgatóval, az ágyon elterülve ezt hallgattam:

A harmadik meghatározó zenei élményem anyaként egy gyerekdal, ez is románul. A gyerekek is szeretik, nekem viszont a tavalyi lillafüredi nyaralásunkat fogja mindenkoron eszembe juttatni… Ezért kedves nekem. Mert akkor volt új a cd, s rengeteget hallgatták az autóban.

Majd ha még eszembe jutnak mások is, azokat is beillesztem ide. Őrízze a blog a hangokat (is), ha az illat-konzerválást még senki nem találta fel…