Óvó néni egy nap kicsit félve jelentette be, hogy elvinné Esztert és még két gyereket a csoportból szavaló- illetve énekversenyre. Természetesen nekem nem volt semmi kifogásom a dolog ellen, tudva, hogy Eszter szeret szerepelni és énekelni is. (Utólag esett le, hogy a Waldorf-pedagógia nem nagyon díjazza a versengést, ezért volt a félénkség.)
Eszter Halász Judit Károgósát énekelte, s rá nem jellemző módon izgult és meg volt szeppenve. Azért megkapta élete első oklevelét, 3. helyezést:) A nyertes éneklő kislányt pont nem láttuk, mert kimentünk a vécére.
Amit érdekes volt megfigyelnem, hogy mekkora különbség van waldorfos és nem waldorfos ovisok között… Nem, nem értelmileg, tudásilag, felkészülésileg. Fegyelem szempontjából. A három gyerek a mi óvodánkból izegett-mozogott a kisszéken, míg a többieket hallgatta, oda-odaszaladtak az anyukájukhoz, az egyik kisfiú megkommentálta egyik kislány szavalatát, amely a csigáról szólt, hogy ő is látott hasonló rajzfilmet, amelyben a csiga stb. stb, alig lehetett beléfojtani a szót. Hogy ez a felszabadultság jó-e vagy rossz? Szerintem ilyen helyen nem túl jó. Ok, persze, ötévesektől még tolerálható ez a viselkedés, de azért egy kisiskolástól már nem tartanám elfogadhatónak. Többek között ezért sem fordult meg a fejünkben soha, hogy a gyerekeket esetleg Waldorf-iskolába járassuk.
Így készült az énekléshez szükséges jelmez:
Eddig még soha nem festettem textilt, érdekes élmény volt. A somok felvarrt gombok. A varjút Apa készítette a néhai cica-jelmez füléből.
Az előadás:
