Sok-sok nappal ezelőtt, már nem is tudom pontosan, mikor, a mellettünk levő iskola előtt krétáztunk. Ők rendeltek, én rajzoltam. Készült kályha, sütő, mikro, asztal székekkel, mosogató, konyharuhák meg lábosfogó kesztyűk felakasztva. Az asztalra a rajzolt tányérokba “ennivaló” is került – levelekből, fűből. Ezeket persze előbb a rajzolt kagylóban rajzolt vízzel meg kellett mosni, a rajzolt kályhán megfőzniÉ) Hosszasan elszórakoztunk így.
Így használtuk fel a festett leveleink egy részét:
Konyhafal
Fürdő
(Ez utóbbi a tükrön van.)
Múlt héten megkezdődtek a vallásórák a Vártemplomban – írásos meghívót is kapott Eszter postán:) Persze, nem akart menni, úgy kellett győzködni – mert szülők nem maradhatnak bent a teremben. Aztán csak kiegyeztünk, hogy legalább egyszer el kell mennie ahhoz, hogy véleményt mondhasson, no, meg az előrevetített karácsonyi szereplés is nyomott a latban, úgyhogy ma délelőtt odamentünk. Az előtérben vártam az alatt az óra alatt, olvastam, és meg voltam győződve, hogy a leányom tíz perc múlva ki fog jönni hozzám. Hát nem jött:) Sőt, amikor vége volt, alig akart hazajönni, útban hazafelé elmesélte Dániel történetét az oroszlánveremben, amiről mesélt Emese néni, elénekelte a tanult éneket, és feltétlenül akar menni ezután is, lehetőleg már holnap:)
Ezt színezte: 
Mostanában úgy “lazítok”, hogy bevonom a gyerekeket tésztasütésbe. Amióta dolgozom, nagyon fáradt vagyok. Az énidőm kb. a nullára csökkent,pl. már nemhogy nem olvasom el a NőkLapjákat, van, hogy nem is jutok oda, hogy megvegyem. A gyesre visszatekintve, hihetetlen, hogy mennyi energiám volt, ami most nincs. Ez nem panaszsor, csak tényfelvázolás:) Szóval ha lehet, sütünk. Mert azt ők is élvezik, finom a végeredmény, nekem meg megvan az illúzióm, hogy azt csinálom, amihez kedvem van. Szerdán és pénteken van rövidnapom, ekkor délután be lehet gyújtani a lert:) Ha így folytatjuk, meg fogunk hízni:D
Késve érkeztünk: délután négytől kezdődött, én háromig dolgoztam, a gyerekek apájukkal hármasban nehezen indultak el otthonról hisztik miatt, kb. fél ötkor vettek csak fel engem. Szóval a munkából kimaradtunk, de a szórakozásból nem:) Domi mindig ott akart lenni, ahol nincsenek mások, vagyis ahol nincsenek sokan: amikor a többiek bent a csoportszobában még alkottak (tökökből, termésekből kastélyt), addig fiacskánk sárga leveleket óhajtott szedegetni az udvaron; amikor a többiek kivonultak az udvarra eszem-iszomra, akkor mi bementünk barkácsolni: falevél-koronákat gyártottunk Eszternek és Dominak, Alois Eszterrel egy tökzsiráfot.
Eszter lelkesen fényképezett: 83-at kattintott azon a délutánon…
Az idő nem kedvezett annyira az egésznek, mint a tavaly, s én is túl fáradt voltam ahhoz, hogy kellőképpen lelkesedjek, de a gyerekek jól érezték magukat és ez a lényeg.
A következőket Eszter fényképezte:
A leveleket még a Malomkertből hoztuk egy héttel ezelőtt. Lepréselve szépen megszáradtak, szerencsére – mert ezen a héten itthon csak vizeseket tudtunk volna szedni. Szombaton reggel – minekutána Esztert nem tudtam meggyőzni, hogy kilenctől menjünk el vallásórára, merthogy ő nem és nem, ha én nem maradhatok bent a teremben… – nekiálltunk őszi leveleket (be)festeni és papírra lenyomtatni. Eszter kicsit később csatlakozott, azért nincs rajta a fényképeken. Ezúttal azt figyeltem meg, hogy Eszternek remek ötletei vannak, pl. színkeveréshez, Domi meg kitartóan kivitelez és kísérletez.
Készül:) Mostanában új segítségem van, aki meglepően kitartó. Nagyon jól kapható irányított egyhelyben-ülős tevékenységekre.
Izgi neki minden, ami lámpa, kapcsoló, világít. Mondja is, hogy ha nagy lesz, villanyszerelő lesz:)
Csütörtökön délután épp csak hazaestem fél hatkor és indultunk is tovább Eszterrel az Ariel színházba meseolvasásra. A Jumpstart és a FasTracKids cég szervezésében sor került egy együttolvasó eseményre: “olvassuk együtt minél többen ugyanazt a könyvet ugyanabban az időben” – állt a meghívóban. Pörgős, nem túl hosszú meseolvasás volt, utána képeslap-rajzolgatás. Utána még egy gyorsbevásárlást is megejtettünk. Jól esett, rég nem volt néhány óránk kettesben Eszterrel. Láthatóan neki is jót tett ez, mert amikor kapott valamit (kifestőskönyvet, lufit) mindig megkérdezte, hogy vihet-e az öccsének is egyet:). Ezt a saját idejét aztán megtetőztük másnap, pénteken azzal, hogy Domi nélkül ment oviba, mert a kiskrapek nem volt túl jó bőrben hűlésileg. Délután másfél (!) órát játszottak kettesben nagy egyetértésben, egy csomó mindent csináltam ezalatt: behoztam a virágokat a balkonról, konyhát takarítottam, ruhát terítettem.
Remélem, gyakrabban tudunk majd ilyen testvéreket szeparáló órákat szervezni – néha jót tesz mindenkinek.
Malomkert
Móka
A szív hete
Buli
Krisztiánnal és tortával
Csirkecombbal
Forgó hazafele
Elméláz
Születésnapoztunk és beszélgettünk és játszottunk és béke volt. Annak ellenére, hogy Eszter morcosan ébredt az autóban. Neki Zetehátizsák tetszett a legjobban, Dominak a lábbalhajtós kék autó. Isten éltesse a gyerekeket!
Annak ellenére, hogy rettegtünk ettől a tömeges koránkeléstől, elmondható, hogy sokkal pozitívabban kezdtük ezt az ovis évet, mint bármikoris eddig.
Eszter természetesen nagyon várta, számolta vissza a napokat, ő tartotta legjobban nyilván az idő múlását. Dominak mondogattuk, hogy így meg úgy, ő is oviba fog menni Eszterrel, de az az igazság, hogy nem kerítettünk nagy feneket a dolognak. Bennem nem volt egy kicsike szorongás és bizonytalanság se, mint Eszter ovibaindításakor, lehet, ezért nem tartottam fontosnak a hosszas “felkészítést”, na meg bíztam a mendemondában, miszerint a második gyerek könnyebben beszokik, mint az első - és a tényekben: Domi már ismeri az ovit, az óvó nénit, a dadus nénit, és ott lesz neki Eszter.
Hála Istennek, nagyon nem fogtunk mellé. Ez sem az a legendásan híres egyből-beszokás, amikor a gyerek kacagva integet hátrafele és beszalad első naptól a csoportba, de messze nem az a stresszes elválás, mint anno. Igaz, nem én vagyok illetékes erről nyilatkozni, hiszen Alois viszi minden reggel a gyerekeket. Lenne egy nap, amikor lehetnék én a soros, de úgy döntöttünk, amíg nem lesz Domi is rutinos ovis, addig jobb ez a rendszer. Általában egyszerre lépünk ki a házból fél nyolckor, engem elvisznek dolgozni, utána ők tovább ovi irányába. Délben két nap tudok én értük menni, akkor Domi úgy repül felém, de úgy!… hogy nekem soha senki ennyire nem örvendett.
Óvó néni szerint nem szenved a gyerek, csak néha sztrájkol:) Ami azt jelenti, hogy reggel elég könnyen elengedi apáját, szaladnak Eszterrel az ablakhoz integetni, de aztán van, hogy kiszalad a folyósóra és nem akar hosszabb ideig bemenni (volt ez már másfél óra is), valamiben is részt venni. Óvó néni szerint ez normális. Szerintünk is. Néha pityereg, ha elveszik a játékát, meglökik, dadus néni kicseréli a leevett nadrágját. De nem zokog, hogy jöjjön anya meg apa. Ennek én borzasztóan örvendek.
Eddig még a pelusossága miatt sem volt gond. Óvó néni tisztába tenné, ha Domi engedné, de Domi nem engedi. Viszont jó a 6-os Pampers, kibírja délig:)
Már az első szülői est is megvolt, finom szőlőt ettünk és vízfestékeztünk:) (Igen, bizony, mi a szülők:))
Eszter szerint királylány és udvaribolond:)
Igen, néha ilyen jól megvannak, máskor meg szedik ki egymás szemét.
