Ovis csoport. Játszás. Kincskeresés. Varázsszőnyeg-időrekord. Sok zaftos hús:( Kötélkert. Beképzelt új ismerős. Kirívóan szoptató anya-társ. Spagetti! Kaka a vécébe. Duzzogás. Párnacsata. Szalonnasütés. Táncház. Az ember tisztelje a saját határait.
Category Archives: ovi
ESZTER
Reggel rögtön kiugrott az ágyból, nem kellett sokat költögetni. Kint a konyhában már várta a hat (te jó Isten, már 6!) felfújt lufi, az ajándékcsomag és Domi indította is a Katáng szülinapi dalát. Örült a Findusznak és a biciklicsengőnek, az új rucit is rögtön felvette.
Én szállítottam őket oviba, mert csak kilenctől volt órám. Dominak aznap komatálat is kellett vinni, azt is gondosan betettük a csomagtartóba. Minden olajozottan ment, 8.40-kor már szálltam ki az iskola udvarán és nyitottam a csomagtartót, hogy vegyem ki a könyveimet és… szembenéztem az uborkákkal meg a paprikákkal. Egy perc alatt végigfuttattam mentálisan a lehetséges megoldásokat s nem maradt más hátra, mint előre, azaz vissza… az oviba. Ilyen gyorsan, azt hiszem, még soha nem jártam meg ezt a távot. Lejárt a munkarész, uccu haza a két tortáért, amelyet aznap éjjel készítettem. Nagymama kisegített két tortahordó-kartonnal és a két kezével, hogy az autóban ne dőljenek el a tortcik. Amikor megérkezünk az ovihoz, rájövök, hogy otthon felejtettem a fényképezőgépet, pedig ki volt készítve az előszobába. Sebaj, jó, hogy nem a gyümölcslevek vagy a gyertyák maradtak otthon, meg amúgyis van az ember lányának telefonja. (Decemberben a Domi szülinapján azt is otthon hagytam, úgyhogy most máris jobb voltam egy körrel:P)
Eszter ragyogott, igazán jól érezte magát. Alois is megérkezett. Domival előre megbeszéltük, hogy majd ne üljön az ölömbe, csak a “ceremónia” után – ez lévén Eszter, felettébb jogos, kívánsága. Fiunk tartotta is magát az egyezséghez… úgy egy negyedóra erejéig. Utána már mind csak azon fáradozott, hogy az ölömbe üljön valahogy. Amikor látta, hogy nem fog menni, nekiállt duzzogni, még a folyósóra is kivonult, Óvó néni rendületlenül mesélte tovább a szülinapi mesét, mi rendületlenül figyeltük. Aztán visszajött Domi és végül Eszter volt az okosabb: átült az Alois ölébe, Domi jöhetett hozzám.
A két tortából az epres nagyon bejött a gyerekeknek, a citromos az óvó néninek meg nekem:)
A hatvirágos korona felkerül méltó helyére a gyerekszobában, a polcra a többi mellé.
És Matild dadus nénivel is találkoztunk, hétfőtől újra a gyerekekkel lesz!
Este a családban is buliztunk, ezúttal fagyitortával, az ünnepelt nagy örömére.
Utolsó ovis szülinapod volt, Nagy Kincsünk… Isten éltessen sokáig!
Piros-fekete
Csütörtökön tartottak a kövesdombi óvodák egy vetélkedőt, amelyen népi gyermekjátékokat mutattak be a csoportok. A Cinege is “fellépett”:)
Gyönyörű volt azt a sok gyereket székelyruhában látni, anyaként fényes délelőtt munkahely helyett szemtelenül ott lenni Eszterrel, fényképezni, videózni, gyönyörködni. Egy második díjat is bezsebeltek ám a sok jóérzés mellé.
Anyák az oviban
Megint közös tevékenységek voltak, pl. egymást etettük murokhasábok segítségével, virágot tűztek a hajunkba a gyerekek, együtt énekeltünk és körjátékoztunk, fényképes üdvözletet és papírpitypangot kaptunk ajándékba.
Eszter nehezen viselte, hogy Dominiknak is én vagyok az édesanyja, lévén ez az első anyaünneplés az oviban, amikor már Domi is részt vesz, merthogy óvodás…
Egyre jobban szeretem őket és egyre inkább megállítanám az időt.
Kincskeresés Boósban
Ovival, az “iskola másként” hetén. Alois volt velük, így én csak felteszem a képeket.
Népdalvetélkedő
Eszter újból énekelt, ezúttal székelyruhában, életében először, ami éppen akkora jelentőséggel bírt számára, mint maga a dalolás:)
Szerény anyai véleményem szerint szebben, tisztábban énekelt, mint múltkor, de ezúttal is harmadik helyezett lett, pedig más versenyzőknek, akiket ismertünk az előző versenyről, gyengébb napjuk volt. Ezt nem azért írom, mert feltétlenül nyerni mentünk oda. Nem is ítéltem volna oda én sem Eszternek az első helyet, de a másodikat igen. Azért találom a helyzetet említésre méltónak, mert most még nem észleli a gyerek, de talán pár év múlva már neki is nehéz lesz a szíve attól, hogy beskatulyázzák. Hogy ha ugyanaz az énektanár van újra a zsűriben és nagyjából ugyanazok a versenyzők mérettetnek meg újra, akkor az eredmény is kb. ugyanaz lesz, a tényleges teljesítménytől függetlenül. Meg is mondták, hogy azt küldték tovább, akiben látták a fejlődés lehetőségét. Vagyis nem azt, aki aznap a legjobb volt.
Persze mosolyogtunk, jókedvünk volt és büszkék voltunk:) Eszter szegény megkérdezte, hogy akkor most ő utolsó lett-e. Mondom, dehogy, a harmadik. Hát nem csak az első három hely számít? Hát nem:D
Indul a farsangszezon
Az óvodába megint egész héten be lehet vinni jelmezeket, álarcokat készítenek, áll a báll. Domi annyira szeret “Balonache” lenni, hogy a jelmezét, amelyet Nagymama hozott neki, mindennap magával viszi reggel, délben bohiként jön ki a csoportszobából, és a jelmezt ne hagyjuk ott, mint a többiek, Isten ments, hozzuk haza délutánra, aztán másnap megint vigyük:)
Eszteren idén mintha nem látnám azt a nagy lelkesedést beöltözés-ügyben, mint előző években. Neki most az az érdekes, hogy olyan álarcot készíthessen, amilyet X kisfiú, mert akkor együtt játszhatnak:P
Ovis Karácsony
Idén kicsit hamarabb, Óvó Néni személyes döntése miatt. Ez a koraiság, szerintem, gyengített picit a hangulatán, de Óvó Néni rengeteget dolgozhatott, hogy az legyen belőle, amit láttunk.
A szokásos versmondással-énekléssel indítottak, utána kiosztották a szülőknek készített ajándékot (gyönyörű, ízléses filckarácsonyfát), amely tényleg meglepetés volt, teljes titokban tartották a gyerekek, még Domi is, fogalmam nem volt, hogy készítenek valamit. Ezt követte a gyerekek megajándékozása (mi Aloisszal előző éjjel varrtuk a csemetéinknek kiosztandó filcmanókat – hát nem monadnám, hogy akkor túl lelkes voltam…) és egy asztali bábjáték, amelyet Óvó Néni, a férje, egy volt (már iskolás) óvodás és a másik csoport óvó nénije vezényeltek le. Azért maradt el a szokásos “szerep”, mert Óvó Néni sehogy sem tudta betanítani nekik, ehhez túl sok a kicsi a csoportban. Itthon még el is röhicskéltük, hogy nem csoda, ha Domit nem tudta beidomítani pásztornak és napkeleti bölcsnek:)
Apropo, Domi. Itthon remekül fújta a versét, tiszta egyedül és vigyorogva. Eszter tanította be neki:) Az ünnepségen viszont nem akart megszólalni, sőt ki se ment a többiek közé. Sírva vonult be a terembe, beült az ölömbe, aztán néha átment Nagymamához. A könnyei persze hamar felszáradtak, de szerepelni? – na, azt nem! Anyja fia:) Teljeséggel megértem, annyira rühelltem én is gyerekként egy publikum elé kiállni. Szerencsére, senki nem erőltette semmire.
Eszter remekelt, mint mindig. Szólóban énekelt, s a közös éneklésekkor is mindig kicsengett a hangja. Végig úgy helyezkedett, hogy Óvó Néni közelében legyen.
Lámpásünnep
Az idén úgy sikerült, hogy egyedül vittem a gyerekeket az ovis lámpásünnepre, mert Alois későig dolgozott aznap. A szervezők kedveztek nekem, mert a hagyománytól eltérően nem a Kishegyszőlőbe kellett menni, hanem a jeddi erdőszélre. Ez nekem azért volt sokkal jobb, mert az első helyszín esetén egész az erdő széléig kell menni autóval, dimbes-dombos, sáros, kátyús földúton – szerintem az árokban kötöttem volna ki, főleg visszafele sötétben… Jedden viszont otthagyjuk az autókat egy kicsi utcában házak mellett és felgyalogolunk az erdőbe.
Az erdős menettől is tartottam, mert az a szokás, hogy hosszú ideig (kb. egy órán keresztül) bolyongunk fá(k)tól fá(k)ig, lámpafénytől lámpafényig és mindenhol meghallgatunk találós kérdéseket, illetve énekelünk. Azt nem tudtam, hogyan fogok Domival lépést tartani Eszterrel. De ez is megoldódott, mert Eszter nagyon rendes volt, elől haladt végig a barátnőivel (sokszor nem is tudtam éppen, hogy hol van), de időnként vissza-visszaszaladt hozzánk jelenteni, hogy megvan, jól van:)
Ovis tökfesztivál
Késve érkeztünk: délután négytől kezdődött, én háromig dolgoztam, a gyerekek apájukkal hármasban nehezen indultak el otthonról hisztik miatt, kb. fél ötkor vettek csak fel engem. Szóval a munkából kimaradtunk, de a szórakozásból nem:) Domi mindig ott akart lenni, ahol nincsenek mások, vagyis ahol nincsenek sokan: amikor a többiek bent a csoportszobában még alkottak (tökökből, termésekből kastélyt), addig fiacskánk sárga leveleket óhajtott szedegetni az udvaron; amikor a többiek kivonultak az udvarra eszem-iszomra, akkor mi bementünk barkácsolni: falevél-koronákat gyártottunk Eszternek és Dominak, Alois Eszterrel egy tökzsiráfot.
Eszter lelkesen fényképezett: 83-at kattintott azon a délutánon…
Az idő nem kedvezett annyira az egésznek, mint a tavaly, s én is túl fáradt voltam ahhoz, hogy kellőképpen lelkesedjek, de a gyerekek jól érezték magukat és ez a lényeg.
A következőket Eszter fényképezte:
Ovikezdés
Annak ellenére, hogy rettegtünk ettől a tömeges koránkeléstől, elmondható, hogy sokkal pozitívabban kezdtük ezt az ovis évet, mint bármikoris eddig.
Eszter természetesen nagyon várta, számolta vissza a napokat, ő tartotta legjobban nyilván az idő múlását. Dominak mondogattuk, hogy így meg úgy, ő is oviba fog menni Eszterrel, de az az igazság, hogy nem kerítettünk nagy feneket a dolognak. Bennem nem volt egy kicsike szorongás és bizonytalanság se, mint Eszter ovibaindításakor, lehet, ezért nem tartottam fontosnak a hosszas “felkészítést”, na meg bíztam a mendemondában, miszerint a második gyerek könnyebben beszokik, mint az első - és a tényekben: Domi már ismeri az ovit, az óvó nénit, a dadus nénit, és ott lesz neki Eszter.
Hála Istennek, nagyon nem fogtunk mellé. Ez sem az a legendásan híres egyből-beszokás, amikor a gyerek kacagva integet hátrafele és beszalad első naptól a csoportba, de messze nem az a stresszes elválás, mint anno. Igaz, nem én vagyok illetékes erről nyilatkozni, hiszen Alois viszi minden reggel a gyerekeket. Lenne egy nap, amikor lehetnék én a soros, de úgy döntöttünk, amíg nem lesz Domi is rutinos ovis, addig jobb ez a rendszer. Általában egyszerre lépünk ki a házból fél nyolckor, engem elvisznek dolgozni, utána ők tovább ovi irányába. Délben két nap tudok én értük menni, akkor Domi úgy repül felém, de úgy!… hogy nekem soha senki ennyire nem örvendett.
Óvó néni szerint nem szenved a gyerek, csak néha sztrájkol:) Ami azt jelenti, hogy reggel elég könnyen elengedi apáját, szaladnak Eszterrel az ablakhoz integetni, de aztán van, hogy kiszalad a folyósóra és nem akar hosszabb ideig bemenni (volt ez már másfél óra is), valamiben is részt venni. Óvó néni szerint ez normális. Szerintünk is. Néha pityereg, ha elveszik a játékát, meglökik, dadus néni kicseréli a leevett nadrágját. De nem zokog, hogy jöjjön anya meg apa. Ennek én borzasztóan örvendek.
Eddig még a pelusossága miatt sem volt gond. Óvó néni tisztába tenné, ha Domi engedné, de Domi nem engedi. Viszont jó a 6-os Pampers, kibírja délig:)
Már az első szülői est is megvolt, finom szőlőt ettünk és vízfestékeztünk:) (Igen, bizony, mi a szülők:))
