Azaz gőzmozdony által húzott nosztalgia-vasút a Wasser völgyében. Régóta szerettük volna kipróbálni, hisz Visó, ahonnan indul, csak egy órányira van Szigettől. De még a tavaly is túl sokat gondolkodtunk azon, hogy a gyerekeket korán fel kell költeni, jaj, Domi hogy és hol fogja abszolválni a déli alvását meg ilyenek.

Na, idén aztán felkerekedtünk. Hihetetlenül élvezték, főleg Domi. Nagyon édesen meséli azóta is, hogy milyen volt  a gőzös, és mi miért dieselmozdony-húzta szerelvénnyel mentünk végül és hogy volt kalauz bácsi stb. Eszter annak örült, hogy nem nyitott kocsiban utaztunk, mert az út egy részét esőben tettük meg.

Ez tényleg egy olyan turisztikai szolgáltatás, amiről romániaszinten példát vehetnének azok, akik turizmussal foglalkoznak. Állítólag svájciak biznisze, hát látszik is. Először is: mindenki mosolyog! A jegykezelő, aki román anyanyelvű volt, a gyerekekkel magyarul beszélt. Tizsta vécé, mosdó, finom kávé és forró csoki, nyugatias reklámcuccok, kifogástalan ügyfélbarát kiszolgálás.

Kb. két óra az út odafele, egy tisztásig, ahol van egy parányi múzeum (gondolom, fakitermeléssel kapcsolatos, a végén elfelejtettük megnézni), sok pad és asztal, legtöbb fedett, mosdók és bár-rész, ahol grillezett husit és kolbászt és hideg-meleg italokat lehet vásárolni. Tulajdonképpen jórészt zabálással tölti a popor azt a kb. másfél órát, amíg a vonat visszaviszi. A végén a pincérek még néptáncoltak is – mert a curáj az bőgött végig, dehát ez kell a külföldi turistának, nemdebár.

Áraik azok vannak, mert 9 lejért vettünk egy hűtőmágnest és 6 lejért egy féllitres kólát, de tényleg kifogástalan minden. Még egy példa, hogy lehet Romániában is, csak akarni kell.