Eszter újból énekelt, ezúttal székelyruhában, életében először, ami éppen akkora jelentőséggel bírt számára, mint maga a dalolás:)
Szerény anyai véleményem szerint szebben, tisztábban énekelt, mint múltkor, de ezúttal is harmadik helyezett lett, pedig más versenyzőknek, akiket ismertünk az előző versenyről, gyengébb napjuk volt. Ezt nem azért írom, mert feltétlenül nyerni mentünk oda. Nem is ítéltem volna oda én sem Eszternek az első helyet, de a másodikat igen. Azért találom a helyzetet említésre méltónak, mert most még nem észleli a gyerek, de talán pár év múlva már neki is nehéz lesz a szíve attól, hogy beskatulyázzák. Hogy ha ugyanaz az énektanár van újra a zsűriben és nagyjából ugyanazok a versenyzők mérettetnek meg újra, akkor az eredmény is kb. ugyanaz lesz, a tényleges teljesítménytől függetlenül. Meg is mondták, hogy azt küldték tovább, akiben látták a fejlődés lehetőségét. Vagyis nem azt, aki aznap a legjobb volt.
Persze mosolyogtunk, jókedvünk volt és büszkék voltunk:) Eszter szegény megkérdezte, hogy akkor most ő utolsó lett-e. Mondom, dehogy, a harmadik. Hát nem csak az első három hely számít? Hát nem:D
