Úgy gondoltam, hogy túl kicsi még ahhoz, hogy elhagyja az óvodát. Főleg, hogy az iskolai felvételit végigsírta.  De ő menni akart, ő már nagy ovis volt:) És várta a tanító nénije, aki természetben-temperamentumban nagyon hasonlít Enikő óvó nénire. Az eszem azt mondta, ne menjen, a szívem azt, hogy igen. Mertünk a szívünkre hallgatni. (Nem is sírtam olyan nagyon az évzárón, mint előre gondoltam… Bár kissé ijesztő volt a gondolat, hogy többé nem megyünk majd mindennap az oviba. De beleszoktunk:(

Domi bátran kiállt és elmondta a versét. Büszkén, mint egy nagy, aki iskolába készül…