Erre is készülünk már, mondhatom, évek óta. Házilag gyurmát gyártani. Megint találkoztam egy szimpatikus recepttel, s mivel Domi éppen abban a fázisban van, hogy naponta két csomag plasztelint képes volna elhasználni (mert roppant nagy türelemmel összegyúr minden létező színt a felismerhetetlenségig, s a végeredményt nyugodtan ki lehet dobni), hát nekiálltunk volna megvalósítani. Kellett volna borkősav is a trutyiba. Utánanéztem: acid tartric, avagy Weinsäure. Arra kell, hogy a cucc ne penészedjen meg. Godoltam én, hogy nem lesz az olyan könnyű szerzemény, hogy az első üzletben leveszem a polcről, de amikor már több helyen voltunk, még a patikában is, s mindenütt csak néztek ránk, mint a lőtt medvére, hogy az mi s nem, fogalmuk sincs, hol keressem, akkor már megint kezdtem feladni a házi plasztelinfőzés ötletét. De olyan jól néztek ki azon a kreatív blogon! Meg amúgy se volt itthon más plasztelin. Itt-ott írta a neten, hogy a citromsav is megteszi. Na, citromsó az volt itthon, azt tettünk bele. Nagyon jól gyúrható, színezhető, puha plasztelinünk lett, már egy hete elvan a hűtőben, köszöni, nem penészedik, már kétszer is elővettük:) És két csésze lisztből elég sok lett. Ételfestékkel színeztük. Szóval ajánluk jó szívvel a módszert olyan családoknak, ahol plasztelinfaló kisgyerekek élnek:D
A rózsa az Eszter tenyerén teljesen az ő ötlete volt. Lent egy bónusz-kép a papírból készített bohócsipkáinkról, amelyeket ma, vasárnap reggel 8 órakor rendelt tőlem a fiacskám… Már éjszaka felébredt és megkérdezte, hogy ugye, megcsináltam már, mert ő “Balonachésat” akar játszani:)










