A január betegeskedve telt. Három hétig senki sem volt teljesen egészséges családunkban. Így Eszter és Dominik nem mehettek el a Hanna (ovistárs) születésnapjára sem, játszóházba. A bánatot enyhítendő, egy hét múlva, amint jobban lettek, meghívattuk magunkat meglátogattuk Hannáékat otthonukban.
Kedves kis játszódélután volt, mini tortákkal. Jó volt látni, hogy más gyerekes család sem fér a játékoktól egy kicsi lakásban, s ez nem feltétlenül egyenlő a rendetlenséggel:P
Erre is készülünk már, mondhatom, évek óta. Házilag gyurmát gyártani. Megint találkoztam egy szimpatikus recepttel, s mivel Domi éppen abban a fázisban van, hogy naponta két csomag plasztelint képes volna elhasználni (mert roppant nagy türelemmel összegyúr minden létező színt a felismerhetetlenségig, s a végeredményt nyugodtan ki lehet dobni), hát nekiálltunk volna megvalósítani. Kellett volna borkősav is a trutyiba. Utánanéztem: acid tartric, avagy Weinsäure. Arra kell, hogy a cucc ne penészedjen meg. Godoltam én, hogy nem lesz az olyan könnyű szerzemény, hogy az első üzletben leveszem a polcről, de amikor már több helyen voltunk, még a patikában is, s mindenütt csak néztek ránk, mint a lőtt medvére, hogy az mi s nem, fogalmuk sincs, hol keressem, akkor már megint kezdtem feladni a házi plasztelinfőzés ötletét. De olyan jól néztek ki azon a kreatív blogon! Meg amúgy se volt itthon más plasztelin. Itt-ott írta a neten, hogy a citromsav is megteszi. Na, citromsó az volt itthon, azt tettünk bele. Nagyon jól gyúrható, színezhető, puha plasztelinünk lett, már egy hete elvan a hűtőben, köszöni, nem penészedik, már kétszer is elővettük:) És két csésze lisztből elég sok lett. Ételfestékkel színeztük. Szóval ajánluk jó szívvel a módszert olyan családoknak, ahol plasztelinfaló kisgyerekek élnek:D
A rózsa az Eszter tenyerén teljesen az ő ötlete volt. Lent egy bónusz-kép a papírból készített bohócsipkáinkról, amelyeket ma, vasárnap reggel 8 órakor rendelt tőlem a fiacskám… Már éjszaka felébredt és megkérdezte, hogy ugye, megcsináltam már, mert ő “Balonachésat” akar játszani:)
Mindekettő gyereknek van perselye. Eszter szorgalmasan tömködi is a zsiráfját, amikor tudja, persze, akkor már Domi is, ha meglátja, de őt kevésbé érdekelte eddig a dolog. Eszter a bani-visszajárókat eltehette taxizás esetén, kenyérüzletben stb.
Na, ma aztán megszámolták, hogy mennyi van a perselyben, s Apa beváltotta nekik papípénzre. Eszternek már el lehetett magyarázni, hogy 1 lej az 100 bani, mi mennyit ér, sőt tegnap séta közben a románul számolást is folytattuk, mert valahogy 10-20-nál megrekedtünk, s amikor Eszter egyedül pufulécet vásárolt, be kellett mennem a kasszához hozzá, mert nem értette azt, hogy “încă 60 de bani”.
Eszternek megigértük, hogy a pénzét beváltjuk neki Ausztriában “osztrák-pénzre”, hogy legyen költőpénze:)
Még decemberben kezdődött az újabb kuckó-mánia-hullám minálunk. A Domi szülinapja és karácsony apropóján elég sűrűn voltak vendégeink, s - helyszűke miatt – mindig utolsó percben kellett elrámolni a kuckó címén összehordott oltári rendetlenséget.
Valahogy így néz ki a szoba, amikor beindulnak:
Hihetetlenül lelkesen hordanak össze mindent az esernyőjük alá, csillog a kis szemük: karácsonyfadíszt, elemlámpát, párnákat, takarókat, szalagokat, almát stb. – a fantáziájuk nem ismer határt.:D
Évekkel ezelőtt már belebotlottam ebbe az ötletbe a neten, de aztán valahogy soha nem valósítottuk meg. Az az igazság, hogy sokkal bonyolultabbnak gondoltam a procedúrát. Aztán pár nappal ezelőtt, amikor egy fél órán belül háromszor vertük le a zsírkrétákat tartalmazó dobozokat a konyhában, azt mondtam, itt az idő:)
Már nem használatos zsírkréta-darabkákat szilikon sütőformákba kell rakni, be a lerbe és 6-8 percet melegíteni. Vigyázni kell, ne “süssük” túl sokat, mert akkor nem lehet majd festeni velük. Mi úgy jártunk, hogy az eleinte formákba tördelt zsírkréta-mennyiség kevésnek bizonyult, s amikor már azok szinte teljesen folyékonyak voltak, még adtunk hozzá és emiatt az alsó réteg túl sokat volt a lerben. Így most a krétáknak csak az egyik oldalával lehet írni. Sebaj, legalább most használjuk:) Mert szépek és újak lettek. Biztos egy fél éve rá se néztek a zsírkrétákra, a karióka volt a menő.
Jó, hogy jöttél! Hogy elvidd azt, ami rossz volt, hogy megőrízd a jót, a vállalhatót, hogy vigyázz az új tavasz lendületére. (Persze, előtte még sízni is kell:)) Vezess, kérlek, bölcsebben minket. Vigyázz a gyerekek mosolyára és a fákra, hogy ne rügyezzenek ki januárban, bár hajnalban nyitnikéket csiripelnek a +10 foktól összezavart madarak.
Tudom, év elején mindenki kér. Hogy adni mit tudok? Azt hiszem, sok reményt és lendületet annyit, amennyi nekem még soha nem volt januárban. Terveket. Kisebbeket, de nagyokat is. Jószándékot, lehetőség szerint alázatot, aktivitást és azt a gondolatot reggel fél hatra, hogy állítólag az ember hétszer annyit kibír, mint amennyire magát képesnek tartja. És minden reggelre egy tálka jaurtot müzlivel:)
Az utolsó kép az a januárunk szimbóluma lehetne: Eszter viselkedése, Domihoz való hozzáállása varázsütésre megváltozott – nem tudom, mitől, de sokáig tartson: nem lökdösi, nem piszkálgatja, nem mond neki csúnyákat, hanem szépen, egyetértésben játszanak. És nem felesel, nem akadékoskodik, segít magától stb. Ennek köszönhetően hihetetlenül békés mindennapjaink vannak. Igy már értem, így könnyű és szép:)