Monthly Archives: August 2015

Domi tanul biciklizni

domibici domibici2

 

A videót csak nem tudom feltenni, pedig egy extra rövidet is készítettem, direkt erre a célra, hogy lássad, Nénje, mit tud a csemete:) (Jutka néniéknek megmutatja majd élőben a tudományát:)) Szóval Isten bizony, ment ma ez a gyermek tiszta egyedül az Esztertől elörökölt piros biciklijével! Imitt nálunk, az utca végében, a parkolóban. S milyen büszke magára!:)

Abban a kérdésben, hogy a futóbiciklis gyermek hamarabb megtanul kétkerekűvel robogni, mint az, aki azelőtt pótkerekekkel gurult, még mindig nemigen tudunk állást foglalni. Eszternek is kb 3 alkalomba került, míg gurult egyedül (ő volt a pótkerekes), Dominak ez volt a második (ő a futóbicis:)), de azért még nem jelenteném ki, hogy tud biciklizni. S ő mindjárt 5 éves, Esztert korábban tanította Alois.

Csajbuli

Az egész azzal kezdődött, hogy rá akartam venni a gyerekeket, főleg Esztert, hogy néha mozdítsanak ők is valamit ebben a házban. Kitaláltam, hogy pontokat lehet kapni a házimunkáért (ruhaeltevésért, teregetésért, portörlésért, porszívózásért stb.). A pontokat közös tevékenységekre lehet beváltani (mozizásra, strandolásra, kirándulásra, ilyesmire). Eszter a kigyűlt pontjaira elsőként azt kérte, hogy aluhasson itt néhány barátnője és legyen csajbuli:) És lett:)

Eszteréket hívta és Hannát, de ő nem volt épp itthon. Úgyhogy két napig négy gyermekünk volt, merthogy olyan jól telt, hogy egyből kétnapos lett a pizsamaparti:D

Az első nap még megpróbálta Eszterünk Domit a buliból kirekeszteni, de aztán rászóltunk, s másnap már jól játszodtak négyen. Az első éjszaka azért megijedtem kissé, mikor egyik kislány elhányta magát, gondoltam, most sorra következnek mind, s Istenem, mit adtam nekik enni, hogy ez lett belőle. Hát szerencsére nem lett folytatás.

A lányok Eszternél aludtak, mesét előtte Dominál olvastunk, mindenki kérésére egyet-egyet.

Én megismételném…

Köszönöm, anya-társ, hogy ránk merted bízni őket!

csajbuli csajbuli2 csajbuli3 csajbuli4 csajbuli5 csajbuli6

 csajbuli7

Rumini

rumini

 

Berg Judit Ruminijával már régóta szemeződöm, csak azt hittem, Eszter még kicsi hozzá. Aztán egyszer a nyár elején a könyvesboltban a kezünkbe került egy kötete, s azt írta a hátoldalon, hogy 6-12 éveseknek. Hát megvettük.. Mint kiderült épp a legutolsó, a hatodik kötetet, de ez cseppet sem gátolt a sztori megértésében és abban sem, hogy megszeressük:) Rumini egér, hajósinas a Szélkirálynőn. Fenti alkotásunk ezt ábrázolja. Mindenféle kalandokba keveredik társaival, köztük jó barátjával, Balikóval.

Nem tudtuk letenni a könyvet, míg el nem olvastuk. Esti meseként itthon, a Balatonon  a sátorban, az autóban menet közben és nappal a kanapén, amikor eszünkbe jutott. Jó, elismerem, van benne néhány sztereotípia, pl. letagadhatatlanul harrypotteres mozzanat, de Eszter még nem ismeri ezeket:)

Azt tervezem, hogy a Schultütéjébe megkapja az első kötetet:) És azt már a Balatonról hazafele jövet elterveztük, hogy nemcsak a hajót gyártjuk meg, hanem egyéb díszleteket és szereplőket és eljátszodjuk…