Rokoni látogatás alkalmával kerültünk újra állatközelbe. Még Domi sem félt a békáktól, bátran megfogta őket, Eszter hordozta is őket a tenyerében. És elújságolta a nagynénjének, hogy Mámá nemcsak a teknősöket nem szereti, hanem a többi állatot sem…

Azért van ilyen hírem, mert nem szeretnék háziállatokat… Még egy kutyát sem… Mea culpa. Hogy miért? Nem érzek magamban szabad vegyértékeket arra, hogy még egy állatot is gondozzak, ne adj isten, többet. Legalábbis jelenleg. És az sem szimpatikus kilátás, hogy majd házhoz legyél kötve miattuk. De ez is egy olyan érzés, vélemény, kívánság, állásfoglalás vagy mi a mai társadalomban, mint az, ha valaki nyíltan vállalja, hogy nem szeretne gyereket. Inkább ne beszélj ilyesmiről, mert furcsán fognak rád nézni.

Meg aztán úgyis biztos lesz egyszer legalább egy kutyánk. Majd a házban. Mert jó a gyereknek. Kialakul a felelősségérzete attól, hogy az apja majd takarítja-eteti az állatát. És mert kb. mindenki szeretne majd egyet –  engem kivéve.